HTNGSzállás foglalásY generáció

Az Y generáció foglalási szokásai

By 2018-07-11 No Comments
y_generacio_foglalasi_szokasai


Y generációs, Echo Boomers, vagy Millenniumi. Leggyakrabban ezeken a neveken azonosítjuk őket. 2020-ra a vendégek 75%-a belőlük fog összetevődni, ezért fontos, hogy pontos képet kapjunk róla, miben különböznek igényeik a jelenlegi vendégkörünkétől.

 

Mi a szerepe a különböző generációk csoportosításának?

A generáció alapvetően olyan személyek csoportja, akik ugyanabban a korszakban születtek. Ugyanazok a sajátos események, trendek és folyamatok alakítják és kötik össze őket. A csoportosítás következtében láthatóvá válnak azok a meghatározó motivációk és igények, melyek pontos ismerete segít minket abban, hogy megértsük és szolgáltatói szempontból reagálni tudjunk egy-egy generáció sajátos szokásrendszerére.

Y= 1980-1995 születettek

Bár a generációkkal kapcsolatos kutatások állandó vita tárgyát képezik, abban teljes az egyetértés a kutatók részéről, hogy az Y-ok az első generáció, ahol lételemként tekinthetünk a digitalizációra, és elmosódnak a földrajzi határok is.

Ez nem meglepő, hiszen az információ szabad áramlásának köszönhetően, nem lokálisak a kialakuló trendek.

Az Y generáció leggyakrabban említett jellemzői:

  • információéhségük magas és jellemző rájuk a multitasking*
  • kortárs csoportok hatása erős, szívesen dolgoznak társakkal együtt
  • jellemző rájuk a céltalanság és a kiszámíthatatlanság
  • a hazafias érzések és a politikai elkötelezettség háttérbe szorul
  • erős változatosság iránti igény – nem az állandóságban látja a biztonságot
  • zsebében hordja a világot – önkiszolgál

Lefordítva ezt az utazási szokásokra:

  • nem üdül, hanem élményt keres
  • évente 7-8 alkalommal utazik
  • igényli a változatosságot – nem az állandóságban látja a biztonságot, ezért szívesen is költ utazásra
  • foglalás előtt szeretné a legtöbbet megtudni a desztinációról és a helyről
  • azt várja, hogy emlékezetes élményekben részesüljön, mely a saját igényeihez van igazítva
  • a foglalás és a tartózkodás során is mindent tudni és kontrollálni akar – online eszközökkel
  • a szállodáktól többet vár, mint kényelmes szállás biztosítását – élete nagy élményét keresi

 

Technológiai kihívásokra technológiai választ adni

A népszerű desztinációk szállodai versenye intenzívebb, mint valaha, nem csoda, hogy a szálláshely tulajdonosok közül a legtöbben igyekeznek technológiai választ adni a (jórészt) technológiai kihívásokra. Próbálják saját előnyükre kiaknázni a következő generációs technológiák megoldáskészletét.

A vendégek szempontjából fontos:

  • a reszponzív, ergonómikus és informatív honlap
  • könnyen kezelhető online foglalási lehetőség
  • CRM, hogy vendég mindig személyre szóló ajánlatot kaphasson.

Emellett azt is szem előtt kell tartani, hogy ahhoz, hogy a vendégek minél jobb szolgáltatást kapjanak, fontos, hogy kollégáinak legyen ideje és energiája ezek feltérképezésére és kielégítésére. Ez pedig úgy valósítható meg, ha csökkennek az adminisztrációs terhek.

Pár tipp az adminisztráció csökkentésre különböző területeken:

  • Housekeeping mobil alkalmazással: a takarítással vagy karbantartással kapcsolatos információk megjelenítése a recepción, illetve a szobákban vagy a takarítás során észlelt hiányosságok bejelentése.
  • Jelentések automatizálása a hivatalos szervek felé (pl.: KSH adatszolgáltatás)
  • Rögzített foglaláshoz kapcsolódó levelek automatikus kiküldése (pre-post levelek)

Ezeken a pontokon (is) jelentenek megoldást az új generációs, komplex szálláshelymenedzsment rendszerek (PMS), hiszen számos munkaterületet érintve könnyítik meg a napi működést. Emellett érdemes azt is átgondolni, hogy a munkaerő nagy része is ebből a generációból fog hamarosan összetevődni, így az ő megtartásukban is fontos szerepet játszik a megfelelő digitális színvonal.

Egy közelmúltban az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint azon szállodatulajdonosok közel negyede (23%), aki még nem frissítette PMS-rendszerét az utóbbi 3 évben, a következő 12 hónap során meg fogja tenni azt.

 

*multitasking: A multitasking két, vagy több tevékenység adott idő alatt történő párhuzamos végzése.

 

A bejegyzéshez felhasznált források:

https://www.tripadvisor.com/TripAdvisorInsights/w650
https://www.nytimes.com/2016/04/10/travel/millennials-hotels.html
https://www.hotel-online.com/News/PR2013_2nd/Apr13_MillennialTrends.html
http://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/generacioelmeletek