AktuálisDigitalizációDinamikus árazásJövedelmezőség

TUDATOS VAGY ÁRÉRZÉKENY A TURISTA?

By 2019-03-22 No Comments

Az árazás a stratégiai döntések egyik legfontosabbika, egyben az egyetlen marketing eszközünk, amivel közvetlenül hatással tudunk lenni cégünk árbevételére. Épp e közvetlen kapcsolat miatt lett az árazás a hotelmenedzsment legfelelősségteljesebb mozzanata. Minél kisebb kapacitásról van szó, annál fontosabb, hogy a megfelelő árat kínáljuk a megfelelő helyen, a megfelelő potenciális vendégkörnek. Érzékeny rendszerről van szó, mert a felsorolt négy tényező – kapacitás, ár, értékesítési csatorna és vevő – egyidejű kezelését kívánja meg.

Azoknak, akiknek nincs megfelelő árstratégiájuk, nem marad más megoldás, mint követni a versenytársak árait. Kapóra jön nekik az az általános vélekedés is, miszerint a ma turistájának legfőbb jellemzője az árérzékenység. Fel kell tennünk itt a kérdést, hogy valóban érzékenységről van szó, vagy inkább arról, hogy az egyre több gyakorlott utazó immár tisztában van azzal, hogy mit várhat el az adott szobaár ellenében. Ha az utóbbi igaz, akkor inkább „ártudatos” vendégről beszélhetünk.

 

A tudatos turista a szolgáltatásra, az árérzékeny az árra figyel

A tévhitekkel ellentétben az árérzékeny turista jellemzője ritkán az átlag alatti jövedelmi helyzet, sokkal inkább az akcióvadász, sikervásárló vagy luxus-aszkéta vásárlói csoportok valamelyik tagja. Ez a típus a döntésnél a legkevésbé foglalkozik a szolgáltatás jellemzőivel, ellentétben a tudatos turistával, aki viszont összehasonlítja az egyes hotelek szobáinak felszereltségét és a szálloda egyéb kínálatát is. Mivel ugyanazon célcsoporton belül is megtalálható ez a kétféle vásárlói típus, ugyanazt a terméket – szobát – többféle kialakításban kínáljuk nekik. Különböző elnevezéssel kerülnek ezért értékesítésre a szobák: standard, classic, superior, premium, exclusive és még sorolhatnánk sokáig a kreatív elnevezéseket. Fő, hogy mindenki megtalálja a számára már a foglalásnál élményt adó kínálatot. Üzemeltetési szempontból viszont szinte elhanyagolható a különbség a ráfordítások oldalán.

 

A tudatos turistának érték a rugalmasság, az árérzékenynek a kompromisszum

Ahogy a légitársaságok már évtizedek óta, a szállodák az online foglalási rendszerek megjelenése óta feltételekhez kötik az árengedményeket. Mivel mindkét szóban forgó típus gyakorlott utazó, ehhez már hozzá is szokott és nem lepődik meg, nem reklamál. Sőt az árérzékeny csoport kifejezetten keresi a kedvezményeket, még azt is inkább kockáztatja, hogy utazásának meghiúsulása esetén elveszti a foglalás összegét. Ilyet egy tudatos turista nem tenne soha, ő jóval óvatosabb. Az előre fizetést – akár hónapokkal előre is akár – a szakmában jelentős engedménnyel viszonozzuk. A mérték már tőlünk függ és az is, hogy mire vonatkozik. Ezzel a technikával akár tudatosan, akár nem, de a kereslet fizetési hajlandóságát állítjuk stratégiánk középpontjába.

 

A tudatos turista azt foglalja, amit akar, az árérzékeny azt, ami előnyösebbnek látszik

A tudatos vásárlói kör a szálloda weboldalára határozott elképzeléssel érkezik, azt kezdi el keresni, és ha megtalálja, nagy valószínűséggel foglal. Nehéz eltéríteni szándékától, ellentétben árérzékeny társától, aki a „jó üzlet” érdekében hosszabb időt tölt el és hajlandó a különböző csomagajánlatokat is átböngészni. Ha talál olyat közöttük, amivel megítélése szerint jobban jár, azt fogja lefoglalni. Kérdés, hogy mi jól áraztuk-e be a saját szempontunkból a csomagot, vagyis mekkora árrés realizálható belőle. Egyúttal arra is ügyelni kell, nehogy a túlságosan bonyolult csomagárazás saját magunk és munkatársaink számára állítson csapdákat.

 

A tudatos turista visszatérhet, az árérzékeny soha

A nagy árkedvezményhullámok a foglalások számának emelkedését eredményezik, szerencsés esetben a forgalmat is növelik, visszatérő vendégkör kialakítására viszont biztos, hogy nem alkalmasak. Az árérzékeny turistát biztos, hogy elcsábítja legközelebb az épp kedvezőbb árat kínáló versenytársunk, hiszen – mint említettük – erre figyel a legjobban. Ez ellen annyit tehetünk, hogy ha bármilyen megfontolásból promóciós árazást folytatunk bizonyos ideig, tervezzük meg, hogy milyen más vendégkapcsolatot erősítő eszközt vetünk még be mellette.

 

A tudatos és az árérzékeny turistára is szükségünk van

Mindezek mellett nincs szálloda, mely lemondana bármelyik típusú vásárlójáról, illetve vendégéről. A hotel üzleti céljait megfogalmazó tervekben szerepelnek a gondosan szegmentált célcsoportok. Ezek mixének összeállításakor vegyük figyelembe az egyes csoportok vásárlási szokásait és az egymáshoz való arányukat határozzuk meg, ahogy tesszük ezt az üzleti és szabadidős két nagy csoport esetében is. Az arányokat pedig az árazásnál következetesen tartsuk be, amit az erre a célra szabaddá tett kapacitásokkal szabályozhatunk. Ezt a komplex és érzékeny rendszer irányításában segítenek a különböző revenue management szoftverek, de a végső döntést az árazásban továbbra is az embernek kell meghoznia.

 

A HotRest kínálatában a Hotelgram szállodai szoftver rendelkezik az árazást segítő megoldásokkal, melyről itt olvashat bővebben.

Válassza a Hotrest szálloda szoftver, mert cserébe:

  • modern, könnyen használható és tanulható szálloda szoftvert kap
  • folyamatosan új PMS funkciókat kap plusz költségek nélkül
  • biztosítjuk a mindenkori törvényi megfelelést (pl. NTAK), plusz költségek nélkül
  • megbízható supportot adunk, plusz költségek nélkül
  • bármikor visszamondhatja, így nincs kockázat
  • segítünk csökkenteni hotele /panziója adminisztrációs terheit